Bíborhere

(Trifolium incarnatum, Inkarnatklee)

Termesztési irány: Zöldtakarmányként minden állat szívesen fogyasztja.

Biológiai jellemzők: A Dunántúl gyenge termőképességű, csapadékosabb nyugati és észak-nyugati részein, a gyengén savanyú, közömbös és enyhén meszes, könnyen művelhető talajok növénye, a hótakaró nélküli –8 °C-ot és a szárazságot nehezen tűri.

Helye a vetésforgóban: Másodvetésként, korán lekerülő (ha lehetséges inkább tavaszi) kalászos után következzen. Utána nyári burgonya, repce, köles, mohar, mustár, olajretek vethető.

Talajelőkészítés, vetés: Aprómorzsás magágy a tarló egymást követő 15 cm mélységű, többszöri aprító megmunkálásával és tömörítésével érhető el. A vetés augusztus 20-30. között, 12 cm sortávra, 9 000 000 db/ha csírával (ezermagtömeg 3,4-4 g, így 30-35 kg/ha a vetőmag norma), 1-2,5 cm mélyen történjen.

Tápanyag-igény: 1 tonna terméshez: 20 kg/ha nitrogén-, 5 kg/ha foszfor-, 15 kg/ha kálium-hatóanyagot igényel. A foszfor és kálium alap-, a nitrogén alap- és fejtrágyaként javasolt.

Károsítók, ápolás: Betegségei a gyökérfekély és a fertőző hervadás, kártevői pedig a májusi cserebogár és a vetési bagolypille. (A vöröshere valamennyi betegsége és kártevője is megtá-madhatja). Ősszel, ha nagyon buja, óvatosan legeltessük; ha felfagyott, tavasszal kizöldülés előtt hengerezzük le.

Betakarítás: Egyszer kaszálható, csak a virágzás megindulásáig (kb. 2 hét) zöldtakarmányozható, utána szára elfásodik, szénának nem alkalmas. Ami zölden nem etethető meg, magnak vagy silózva hasznosítható. Zöldtermése 8-10 t/ha.